Weboldalam

http://dekorarium.hu/

2010. szeptember 30., csütörtök

Erdélyi anziksz


Újra itthon, s milyen jó is ez!
Öt napot töltöttem Erdélyben család nélkül,de ismerősökkel. Különleges 5 nap ez, hiszen volt időm törni a fejem, egyedül magamnak begyűjteni az élményeket, senki nem zavarta a gondolataimat, nem szólt közbe nem kérdezett.Azt mondták ez a türelem játéka számomra, hiszen Erdélyben annyira lelassul az idő, hogy szinte úgy éreztem nem telnek napok, furcsa ez a mi rohanó életvitelünk után. Mivel repülővel utaztam korlátozott ruhamennyiséggel, semmi felesleges kacat nem volt a kezem ügyében, semmi matatni való, semmi házimunka, napi rutin...csak én magam és a gondolataim, érzéseim. Figyeltem az embereket hogyan is élnek ott, mit gondolnak, mit éreznek, mit esznek-isznak.Gyönyörködtem a faragásaikban, házaikban, a festett mennyezet kazettáiban a viseletükben, az élethez való hozzá állásukban.Kicsit új megvilágításba kerültek a dolgok, főleg hogy itthon a távolból átgondolom az egész utazást.
Mit tanultam? Megtanultam vágyakozni azután ami az enyém, elfogadni a kevesebbet, gyönyörködni az egyszerűben, nem elvárásokat felállítani mert akkor abban csalódunk, ezt is most tanultam. Hallgattam a magyar nyelv gyönyörű szófordulatait, számomra idegen szavakat, mondatfűzéseket, hangsúlyokat.Jártam a mélybe (Sóbánya Parajd), és megjártam a magasat (Bucin).Talán találkoztam Tündérekkel, talán nem...
Számomra belső utazást is ajándékozott ez az öt nap.Azt hiszed öt nap kevés a változáshoz? Hidd el nekem, elég.

2010. szeptember 22., szerda

Indulás

Eljött ez a nap is, ma indulok Erdélybe. Még soha nem jártam ott, még soha nem ültem repülőn.Pár éve egy vitorlázó gépen már megkóstoltam milyen a föld felett, rövid de fantasztikus élmény volt.Most újra szárnyaim lesznek. Na jó kicsit elrugaszkodtam a valóságtól, de álmodozni jó nem?
5 nap múlva ugyanitt.

2010. szeptember 20., hétfő

Mabon


A kelta év utolsó negyedének második arató ünnepe,a betakarítás a végéhez közeleg. Mabon az őszi napéjegyenlőség,a vadászat, a szerelem, a termékenység istene.A fény és a sötétség egyensúkyba kerül, mielőtt a szomorú szürkeség veszi át az uralmat.A fák bokrok hullatják leveleiket, a természet hanyatlóban, felkészül a téli hidegre.Az év kerekén Mabon nyugaton található ahol a nap lemegy,amerre a holtak távoznak, tehát ezt az ünnepet követően búcsúzunk a nyári napoktól, készülünk a sötétségre.Feleleveníthetjük a sötétségről szóló mítoszokat és a történetek, szereplőikkel eggyé válva utazhatunk, bölcsességre és mágikus tudásra téve szert.(Inanna látogatása az alvilágba, vagy Perszephoné görög legendája )De kiváló alkalom ez arra is, hogy magunk mögé helyezzük a múltat, bánatot, mert Mabon a víz elemnél áll az év kerekén.
Gyújtsunk gyertyát: narancssárgát, barnát, zöldet, vagy füstölőt: mirha vagy zsálya illattal.
Mabon egybeesik az almaszürettel, és az alma nagy szerepet tölt be a mitológiákban, nagy tudás megszerzésével és a másik világba való átlépéssel kapcsolatos.Végrehajthatunk különböző bűbájokat, almamagbűbáj a titkos tudásért, gránátalma bűbáj a bölcsességért,de alkalmazhatunk fűzfabárka varázslatot a bánat ellen, hogy átküldjük a búskomor gondolatokat a vízen a naplementébe.
Sétáljunk sokat a természetbe, gyűjtsük be az ősz csodálatos terméseit, színeit, hiszen pazar gazdagsággal áldott ez az időszak is.


Őszi lombok hullanak már
Zsugorodó Égi Sugár.
Földanyánk termése bőségesen árad.
Ó Istennő a te kegyed soha el nem szárad!

Napisten lám erőd fogytán,
de ne csüggedj hisz új tavasz vár..
Hűvös szélben csípős dérben,
halált váró sajgó télben,
Szent Édesanyánk ölelő keblében
térj hát nyugovóra Fénylő csillagunk!

Tudjuk nem mész el örökre
szívünk visszavár táncra s örömre.
Álmaid vágyaid -erőnk forrása,
reményünk szerelmünk-igaz tudása!
/Kovács György: Mabon ünnepére/

Elmaradásom oka a blogról az utóbbi időben egy óvodai felkérés.260 db apró ovis jelet festettem egy új óvodának, plusz csoport táblákat.Szombaton volt a hivatalos megnyitó, és mondhatom egy csodaszép modern ovit láttam. Hatalmas tágas csoport szobák,gyönyörű fa bútorokkal,külön tornaszoba, sószoba a légúti megbetegedésben szenvedő gyerekeknek, és családjuknak...szóval valami csoda lehet itt ovisnak lenni.A sószobába a híres parajdi sóbányából hozták a tömböket, ami ősiszapot is tartalmaz.Magam is megtapasztaltam ennek a szobának áldásos hatását, sikerült egy kis időt eltöltenem benne.Apropó Parajd. A héten csütörtökön éppen oda utazom egy felkérésnek eleget téve, a tánccsoport néhány tagjával lépünk fel. Töltöttkáposzta fesztiválra vagyunk hivatalosak, és ennek keretein belül (a táncoláson kívül) kézműves foglalkozást is tartok kicsiknek, nagyoknak.Természetesen majd beszámolok úti élményeimről.
http://www.erdely.ma/ajanlo.php?id=74696

2010. szeptember 9., csütörtök

Szüret idején....


Szaladnak velem a napok, most látom hogy milyen régen írtam ide.
Szüreti napokra készülődöm, először merészkedek ki városomban erre a rendezvényre mint vásározó.
http://sopron.varosom.hu/portal/program/562813/Soproni_Szureti_Napok
Aki teheti látogasson el a Hűség városába, hiszen a fesztivál mellet a város nevezetességei is vonzó látványt ígérnek.

2010. szeptember 2., csütörtök

Itt van az ősz? Lammas


Igen már itt kopogtat,vége a nyárnak, de én bízom még az indián nyárban, bár az ősz már a kertek alatt lopakodik.Még tart Lammas , hiszen még van 3 hét Mabon az őszi napéjegyenlőség idejéig.Addig élvezzük még a nyár kései gyümölcseinek betakarítását a lecsó befőzését.Még pirosan mosolyognak a paradicsomok, még a tökfélék kukucskálnak a nagy levelek alól, lédús szilvák, mézédes körték csalogatnak a fákról.

Lammas/Lughnasadh augusztus elsejével kezdődik,kelta számítás szerint július 31. a gabona betakarításának kezdetét jelenti.A kelta év utolsó negyedének kezdete,a három arató ünnep közül az első.
Ebben az időszakban amikor a gabonát elválasztják a pelyvától, mi is arra összpontosítsunk amik az életünkben értéktelenek, váljunk meg tőlük.Jó alkalom nyílik arra is, hogy a bőséget amiben részünk van osszuk meg másokkal,hiszen így lesz biztos hogy a bő termés a következő évben is megadatik nekünk.Ennek az ünnepnek ősi gyökerei, hagyományai vannak. hiszen a számos kérdés melyek őseinket is foglalkoztatták, a mai életünkben ugyanúgy jelen vannak. Alkalmas ez az idő amikor meríthetünk az évszak bőségeiből, figyelhetünk a föld szellemeire.