Weboldalam

http://dekorarium.hu/

2015. június 2., kedd

A szem a lélek tükre

Igen, kicsit közhelyes duma, de majd kiderül miért választottam ezt a címet.
Amikor megkaptam a készre varrt 80 cm magas  babákat, egyáltalán nem láttam még bennük semmit. Csak pár ,, rongybaba " volt, ami persze nem így van, hiszen tökéletesen tervezett és kivitelezett ruhákban voltak, varrt hajjal, ahogy dukál. Kiállítási darabok lesznek, kész művekre kell a koronát feltennem, ami  felelősséggel is jár, hiszen más munkája van a kezemben.

Némi tanulmány festés, és lelki nyomás :) után vettem egy nagy levegőt és belevágtam, illetve ecsetet ragadtam. Nem jellemezte  a munkámat valami nagy előtervezés, illetve képeket kaptam, hogy milyen karaktereket szeretne a megrendelő. Egyik szín és árnyalat került fel a másik után, mire elégedetten hátra dőlhettem: a babák sorban életre keltek.
Meséljenek a képek, meséljenek a szemek!
a kis huncut

unott vámpír

álmodozó


naiva

Már készülőben vannak a saját babáim is, róluk is mesélek majd  a későbbiekben.




3 megjegyzés:

szerika0122@freemail.hu írta...

:-) Erika

Ábrahámné Éva írta...

Gyönyörűek lettek!

Luca írta...

Fantasztikusak lettek. A kedvencem a "huncut"